Hanalia

A fotográfiáknak különös a természetük. Megörökítenek a világból kiragadott töredékes pillanatokat, s azok még az évszázadok távlatából is úgy ragyognak ránk, mintha épp csak az előbb ragadtuk volna ki őket, megszokott környezetükből. Ám azt nem árulják el egy szóval sem, ki fia borja az, akit örök időkre megörökítenek. Nekünk kell kitalálnunk. Emitt e kép, az évet nem is tudom már, ezerkilencszázvalahány, napfénye

Many times I tried to find something like your heart behind the walls of your sparkling eyes the doubts of your confused mind. And now I dont have to search I see You sitting at the balcony at something  like minus 24 degrees Just to give your warmth to me. Just to leave your heart to me.

Lángoló Én-ek aktivitás, Bennem a hősnő az antikvitás? Emésztő értelmem, lételemem, Tudásvágy fűt, lobogás. "A nap se lát míg nem derül az ég" Képzeletem, izgalmas menedék. Értelem és érzelem: minden egy helyen, Döntés előtt nekem kell döntenem, Hogy a konfliktus írja: Tudomány-e avagy fantázia

My heart in your pocket was pushed to your wallet. Now you are a lonely prince In your cheesy chalet.

Együtt bújtunk anyánk hasába, Valahogy mégis, Nélkülem jöttél a világra. Fázva, levegőért sikoltva, Valaki meghalt. Egyedül néztél az anyánkra. Egykén bújtam anyám hasába, Ezúttal én is, Nélküled jöttem a világra. Fázva, levegőért sikoltva, Valaki hol van? Egyedül néztem az anyámra. Elrejtőztünk mosoly-arcokba, Senki se látta, Életünk féloldalas, árva. Sodródás egyre-másra újra, Valaki hol van? Valahogy elves

Streets are much more desolated in the evenings than every other time. At least in little towns they are. The shop-windows yawn blindly into the gloom of twilight. They don't lure anyone anymore to buy a pair of gloves, raincoat, a pair of quality glasses or all inclusive travel to Crete. The bus stop is gaping empty: everyone – students, workers, old grannies with big bundles – has already returned home. Only a crumpled flyer was cutting capers under the bench maintained for waiting people: "Rossman special offer – buy two and you can take away an other too." A green Trabant is jolting through the one crossroad of the town. Th

Esténként az utcák mindig elhagyatottabbak, mint máskor. Legalább is a kisvárosokban. A boltok kirakatai vakon ásítanak bele az alkonyi homályba. Már nem csalogatnak senkit, hogy vegyen kesztyűt, kabátot, minőségi szemüveget, vagy utazást Krétára. A buszmegálló is üresen tátong: mind, ki diák, dolgozó, cekkeres öregasszony, már régen hazafelé vette az irányt. Csupán egy gyűrött reklámújság ficánkol a várakozóknak fenntartott pad alatt: „Rossmann k

Szőkén omlott a körút. Hömpölygő embertömeg Elszelelt a villamos mellett, át a sínek közt, szédelegtek réveteg arcukon merev grimasz, viaszos halotti maszk. Kérdőn méregetvén azt, hogy lehetek ily pimasz, szökkenő, komisz kamasz, kinek a száján nincsen ragtapasz, csak egy ravasz vigyor. Napfényben úszva, átszökell énekelve, a villamos mellett, a sínek közt, miközben ők szédelegnek réveteg. Arcukon merev grimasz s egyikük sem oly pimasz, hogy letépve a tapas

Fehér könnyű ruhája lágyan ölelte a karcsú és törékeny testet. Kellemes simogató szellő fújt a tenger felől, magával hozva azt a sós tiszta ízt, amit ő annyira szeretett. Sötét éjfekete hajának kusza tincsei rakoncátlankodva ide-oda reppentek. Közel s távol semmi nesz, egyetlen apró rezzenés sem hallatszott. Csak a hullámok járták örökkévaló, vad táncukat, újra és újra meghódítva a kopár sziklafalat, hogy aztán aléltan zuhanjanak s

Sodródom tovább az árral, s Úgy teszek, mintha élnék én is, Pedig csak egy baba vagyok. Polcon ülve, szép ruhában, Üres szemmel, merev háttal, Vértelen, zsibbadt mosolygással, Porcelánra festett hamis méltósággal Távolba révedve bénultan figyelek, S jöttödre porcelánszívem megremeg. S Te lassan lépve, félhomályban, Fájó szívvel, néma gyásszal, Ajkadon égő forró lázzal, Reszkető kézzel magadhoz vonsz, S többé nem vagyok. Kezeid