Deviant Login Shop  Join deviantART for FREE Take the Tour
×

:iconhanalia: More from Hanalia


More from deviantART



Details

Submitted on
March 31, 2012
File Size
7.8 KB
Link
Thumb

Stats

Views
197
Favourites
1 (who?)
Comments
0
Downloads
5
×


A fotográfiáknak különös a természetük. Megörökítenek a világból kiragadott töredékes pillanatokat, s azok még az évszázadok távlatából is úgy ragyognak ránk, mintha épp csak az előbb ragadtuk volna ki őket, megszokott környezetükből. Ám azt nem árulják el egy szóval sem, ki fia borja az, akit örök időkre megörökítenek. Nekünk kell kitalálnunk.
Emitt e kép, az évet nem is tudom már, ezerkilencszázvalahány, napfényes szombat délután, mikor menetrend szerint négy grácia korzózik, s hajók úsznak a Dunán. Bemutatom a hölgyeket szépen sorban, hogy a képekhez a jellemeket is társíthasd, s eldönthesd, melyiküket kedveled jobban.
Pollákovics Stefánia, született Rétfalvi. Igazi kalmárcsaládból származott, az apja textilkereskedő volt. Úgy ismerte a különféle kelméket, mint más ember a saját tenyerét. Fejében volt minden anyag szálvastagsága, hogy milyen vászon való abrosznak, s melyik lepedőnek, melyik csipkéből lehet főkötőt, vagy tisztességes fehérneműt varrni, s a fekete mely árnyalata megy legjobban a gyászoló özvegy arcszínéhez.
Bizonyára boldog élete lett volna, ha dolgozhatott volna bármiféle szabóságban, vagy textilkereskedésben, ahol tudományát kellőképpen magasztalják a gondos vevők, s szeretetét is rőfben mérhette volna, minden arra tévedő jámbor idegen számára. Ám Pollákovics Stefánia, született Rétfalvi, szerencsétlenségére éppen egy bankárhoz ment feleségül.
Pollákovics Emil olyan kimért és szögletes volt, mint egy téglatest. Munkájában, csakúgy, mint magánéletében, pontos, precíz, akárcsak egy matematikai képlet, ahol a megoldáshoz vezető lépések meghatározott sorrendben követik egymást. Pollákovics Emil szerint egy feleség nem dolgozik, de legfőképpen nem alacsonyodik odáig, hogy holmi vásznakkal, s kelmékkel foglalatoskodjon valami üzletben, ahol ki tudja, miféle népség meg nem fordul. „Badarság!" – hangoztatta, amikor Pollákovics Stefánia, született Rétfalvi, arról panaszkodott, hogy nem elégíti ki őt a nagyvilági élet minden csillogása, hogy hiába a színház, a nőegylet, a cselédek igazgatása, őt nem henyélésre, dologra szoktatták megboldogult szülei. De mit volt mit tenni? Így hát szabadidejében, amikor nem a laversziten hevert migrénes rohamok közepette, monogramos zsebkendőjét szorongatva, akkor a nőegyletben osztotta meg tudománya legjavát, vagy a pesti rakparton korzózott a négy grácia oszlopos tagjaként.
Madame de Chateubriand, aki a keresztségben a Florance nevet kapta – szerinte inkább megverte vele az Isten – alacsony termetű, fürge, francia kis hölgy volt. A feminizmus és az önmegvalósítás elkötelezett híve, s ezek az eszmények olyan mélyen gyökereztek benne, mintha az anyatejjel szívta volna magába a harciasság természetét. Törékenynek látszó alkata, romantikus sanzonokat megidéző neve, s boszorkányos szépsége egyáltalán nem tükrözték híven jellemét: önfejű volt, akár egy megveszekedett öszvér, határozott véleménnyel, és olyan nyílt, mely akkoriban szinte törvénybe ütközőnek számított. Nem is nevezte soha senki, aki ismerte, Florancenak, mindenki csak Touché-nak szólította.
Touché hetente vett vívóleckéket, úgy ülte meg a lovat, ahogy férfiak is csak kevesen, s különféle mozgalmak élére állva harcolt a női egyenjogúság megteremtése érdekében. Gyereket nem hozott a világra, mondván ,,Khínlódik ám vhélü' á bholdogshágos Zűsz Máhri', dé én nem, 'ogy áztán máj min' á két szémem kisíhrjám, ámiko' éléném téznek?". S tehette mindezt, Nyirádi Artúr címzetes nejeként, aki – lévén a Magyar Tudományos Akadémia oszlopos tagja – szemernyi érdeklődést sem mutatott a fizikával kapcsolatban nem álló jelenségek iránt. Mit zavarta őt, hogy Touchéban két megtermett férfi energiája munkál, és egyáltalán nem olyan viselkedést mutat, ami megfelelt volna az akkori világ íratlan szabályainak. Mindaddig, amíg dolgozószobája magányában, pipafüstbe burkolózva törhette fejét egy-egy kibogozhatatlan tétel bizonyításán, nem hiányzott neki sem a gyerekzsivaj, sem pedig Touché, aki így a maga által megszabott utat járhatta, és senki nem volt, aki a szemére hányta volna különös viselkedését. „Ném lát éz shémit, ámíg ki ném fogy á élméleti tétélekbő', áz phédig ném mostánábá' fog békövétkézni" – hangoztatta egyre a rakparti korzózással töltött délutánok valamelyikén.
Torday Emília – akit hites ura a háta mögött csak Bismarck néven emlegetett – volt a kis kör egyetlen józan életű, racionális, hagyománytisztelő tagja. Egész pontosan 25 évvel ezelőtt állt hajadonfőtt az oltárnál, ama minden porcikájában remegő Szántó Ödön oldalán, akit később csak úgy ismert meg a világ: a Torday Emília férje. Ha a házasság egy hajó fedélzete, akkor Torday Emília volt a kapitány, Szántó Ödön pedig az első tiszt.
A rend és fegyelem égisze alatt kormányozta népes családja életét: nyolc fiúgyermeket hozott a világra – „Isten kegyelméből" – akik mellett szükség is volt vasakaratára, szigorú tekintetére, ellentmondást nem tűrő fellépésére. Csupán néhány rendelkezését megemlítvén: ebéd pontban déli 12-kor, ahogy az első harangszó megkondul, vasárnap szentmise, kedden és csütörtökön testgyakorlás – „nehogy eltunyuljatok nekem" – és minden napra egy Petőfi, mert Torday Emília szerint az ember nem lehet meg megfelelő szellemi táplálék nélkül. Ellenszegülésnek, vitának helye nem volt – „vagy fel is út, le is út."
Szorosra húzott fűzőjében, tollas kalapjában – még a tollak is haptákba vágták magukat – jelenség volt ő a pesti utcákon, ismerte őt mindenki, aki számít, s az is, aki nem, kosarából bőven jutott, tanács, s intelem annak, aki igényelte, s annak is, aki nem. A henyélést és a semmittevést megvetette, csupán egyetlen apró kilengést engedélyezett magának: a szombat délutáni korzózást – „mert a vasárnap ünnepnap" – a gráciák társaságában.
Jankovits Elza volt a legifjabb a hölgyek között, s a családban is, melyben nevelkedett. A testvérei közt az egyetlen, ki a férjhezmenetelt úgy odázta, halogatta, mint a keserű pirula bevételét. Anyja számára – akinek élete legfőbb műve, hogy négy leánygyermekét már igen jómódban kiházasította – elviselhetetlen kínlódást jelentett, ahogy Elza a kérőit ugratta, versenyeztette. Anyja, ha volt hozzá közönsége, egyre csak sóhajtozott: ,,Bolonddá tesz ez a gyerek! Pedig milyen szép a stafírungja, magam válogattam, hát csak kitellene már egy jóravaló fiatalember, de ez egyre csak válogat. Jaj, jaj! Pedig, de szép a stafírungja!".
A kérők közül mindjárt az első volt a sudár termetű Tolnay Flórián, hajómérnök, aztán következett a jóképű Vidorfalvy Móric szerkesztő-újságíró, valamint Andrasits Béla tudományos főmunkatárs. Csupa, jóravaló, fess fiatalember, de Elza egyre csak rágódott, tépelődött. Nem akaródzott neki olyan kötelékbe verni magát, melyből aztán a sírig nem szabadulhat meg. Okulva Pollákovics Stefánia, született Rétfalvi példájából, igen csak eltöprengett magában azon, kit válasszon, mit válasszon. Töprengésein rendre osztozott vele Torday Emília, Madame de Chateubrand (Touché), és Pollákovics Stefánia, született Rétfalvi is, amikor együtt rótták a Duna partot a szombat délutáni verőfényben.
Összeállt, ím, a négy grácia, kikben a közös vonás mindössze annyi: szerettek a Duna-parton életük gondját-baját hátrahagyva, szombatonként sétálgatni.



A képen balról jobbra: Jankovits Elza, Pollákovics Stefánia (született Rétfalvi), Madame de Chateaubrand (Touché), Torday Emília
A Kossuth Kiadói Csoport írói pályázatára követtem el ezt a rövid kis történetet. Három kép közül lehetett választani, s én azt szemeltem ki magamnak, amin négy nőalak látható, az 1900-as évek legelején. Sok szeretettel ajánlom, olvassátok kedvetekre :)




:bulletblue: The work contained in my gallery is copyrighted ©2012 Hanalia. My work may not be reproduced, copied, edited, published, or uploaded in any way without my written permission. My work does not belong to the public domain.
All rights reserved.
No comments have been added yet.

Add a Comment: